Ki van ott bent hahó?

A mindenható megsokallta, hogy műve mit alkotott oly mértékben elkorcsosult, hogy ez már neki a mindent bírónak is megkoccintotta mércéjét. Leküldte hát a földre, a kedvesek közt is legkedvesebb angyalát, hogy szólítsa egybe azt a néhánymilliónyit, kiknek lelke még meg nem feketedett.

Az angyal számára, e feladat nem volt megerőltető, hisz volt néki egy csodaharsonája. Lélekből, és szeretetből volt e hangszer mívelve, és mikor beléfútt, a tisztalelkűek, mind megtapasztalták e hívást.

Először csak egynéhány tisztalelkű hagyta hátra a lélektelenné vált testét, aztán, mint éjjel a szentjánosbogárkafények, szépen sorjában, egyre többen, és többen követték őket .

Mondhatom, elég nagy felbolydulást okoztak mindenfelé. De jöttek, mit jöttek özönlöttek a világ minden tájáról,ragyogva,és feltartóztathatatlanul. A Helyre.

A sok értetlen ember, meg csak ámult és bámult, nem tudván mire vélni ezt a valamit.

De az ámulat sem tartott sokáig, talán csak néhány röpke pillanatig. Hamarosan minden visszazökkent, a megszokott kerékvágásba. Hisz hamarosan előkerültek a mindent tudók, a megmagyarázók, az okoskodók.

Voltak, akik azt rebesgették, biztos valami atomszivárgás történt megint, onnan ez a sugárzás. Mások meg úgy vélték, hogy valami új kórságot szórhattak szét a levegőben a Valakik. Néhányan új divathóbortnak vélték a jelenséget. Eh, legyintettek, majd jön egy másik divatirányzat, és ezt is magukkal ragadják a nosztalgia hullámai.

Szóval se pánik, se semmi megrökönyödés. Csak a közlekedési dugókon voltak kiakadva a legtöbben. De alapjában véve inkább boldogok voltak, hisz megint azzal foglalkozhattak, ami mindennapjaikat kitöltötte, és nem volt szokatlan, nem kellett gondolkodni holmi furcsaságokon. Számukra így volt ez rendjén. Egyszer csak éktelen robaj hallatszott, és valami mézszínű fényesség ömlött az anyaföldre.

          Aztán hirtelen, megállt az idő.

Egy gyönyörű réten várakoztak a tisztalelkűek, odagyülekeztette őket a harsonaszó. Elfértek, hisz sok tisztalélek kis helyen is elfér. Hamarosan megérkeztek az égi szekerek, és eltűntek a várakozókkal a messzeségben.

A felhők is visszabodrozták magukat régi formájukra. Ólmos szürkeség borult a földre.

 Hirtelen egy ideges férfihang tőrt elő a zajból. Ó hogy a franc vinné el, úgy látszik, megint front van.

Epilógus:

A hátrahagyott testek lélektelenül élték tovább életüket a földön. Nem tűnt fel senkinek, hogy gyökeres változáson mentek keresztül, hisz most már ők is olyanok voltak, mint a többi.